1993
 
1994
 
1995
 
1996
 
1997
 
1998
 
1999
 
Ismertető

1995-ben is folytatódott a magyar csapat szereplése a Játék Határok Nélkül sorozatban. Valamivel szerényebb körülmények között, ugyanis csak 7 csapat játszott. Távozott Wales és Szlovénia. A kivitelezés is inkább régies, de tele van újdonságokkal, meglepetésekkel.

Bevezették az együttműködési játékot, melynek lényege, hogy két ország csapata közösen játszik. Minden ország kétszer játszik más-más csapattal, az itt szerzett közös eredmények országonként egyénileg összeadódnak, ebből lesznek az együttműködési játék pontjai.
Valamint 1982 után visszatértek fonaljátékok! Ennek lényege, hogy a csapatok külön-külön játszanak egy külön játékot (ugyanazt, persze) minden játék után. Így a játék az adás végéig tart, és az eredmény is csak akkor derül ki, ha mindegyik csapat lejátszotta a fonaljátékot. Mivel sikeres volt, ezért hagyomány lett a fonaljátékból. 1995-ben két csapat játszott egymás után minden második játék után.
Az olaszországban játszott elődöntők döntő játékai az "1000-es játék", 1988-ban volt mindegyik elődöntő és a döntő utolsó játéka.

A fonaljáték okán itt is kimaradt egy-egy csapat, és itt is az volt, hogy az első helyezett 7 pontot kapott az utolsó helyezett 2-t. Az együttműködési- és döntő játék mellett az első játék volt az, amelyikben mind a hét csapat versenyzett, tehát itt az utolsó helyezett 1 pontot kap. A lutri az, hogy az első játékban is lehet jokerezni, pedig ez az egyetlen játék, ahol 1 pontot is meg lehet duplázni, aki nagyon rosszul játssza a játékot. Ez konkrétan a görögöknek sikerült is az egyik elődöntőben. A döntő játék mellett az együttműködési játékban sem lehet jokerezni, meg persze a fonaljátékot sem, mindegyik másban igen. Megszűnt viszont a fogadás, így aki kimaradt egy játékból, az ténylegesen nem kapott pontot.

Külön érdekesség, hogy ismét volt műsorvezetői játék, de ez sokkal könnyedebb, bohókásabb volt, és ezért nem osztottak a csapatoknak pontot. Ez egy külön játék volt, ahol csak a műsorvezetők játszottak, jóformán a saját- és a TV-nézők örömére. Ami miatt tetszett a dolog, amellett, hogy tényleg humoros volt egy-egy játék, hogy jobban megismerhettük a műsorvezetőket.

Megváltoztatták a pont- és eredményjelző tábla zenéit, a ponttáblázat zenéjét egészen 1997-ig használták, az eredményjelző tábláét meg csak ebben az évben, illetve 1996-ban ennek egyszerűsített, gyorsított változata volt az eredményjelző tábla zenéje, némileg magasabb hangon szólt.

Ebben az évben játszott utoljára Csehország, amely az idei győzelmével stílusosan zárta a játékokat. Málta meg idén vegyes képet mutatott. Több elődöntőben is vezetett a játékok során, végül egy 3. hely volt számukra a legjobb helyezés. Mindig azt hangoztatták, hogy a részvétel a fontos. A szintén hátsó helyek egyikén a becsületükért harcoló Görögország viszont két elődöntőt is megnyert!

Egy elődöntőben megrendezett játékok száma: 10
Minimálisan megszerezhető pont: 18 pont
Maximálisan megszerezhető pont: 84 pont

Részt vevő országok száma: 7
Csatlakozó országok: –
Távozó országok: Wales és Szlovénia

Részt vevő országok és műsorvezetők:
Svájc: Caterina Ruggeri és Paolo Calissano
Csehország: Barbora Krouľková
Görögország: Dafné Bokota (Δάφνη Μπόκοτα)
Magyarország: Geszler Dorottya és Gundel Takács Gábor
Olaszország: Ettore Andenna
Málta: John Demanuelle és Charles Saliba
Portugália: Eládio Clímaco

Személyes vélemény a játékokról

Nem igazán szoktam visszanézni az 1995-ös játékokat. Kevésbé tűnik élettel telinek, mint az 1994-es, és kevésbé tudok emlékezetes játékokat mesélni. A személyes kedvencem itt a görögökhöz köthető, a 6. elődöntő, mely Görögországban volt, és Ezópusz meséi volt a téma. A sok állatmesének köszönhetően talán itt voltak a legtartalmasabbak, legemlékezetesebbek a játékok.

Ami nagyon tetszett, egyrészt, hogy Geszler Dorottya kismamaként is elvállalta a műsorvezetést, másrészt meg sokkal szolidabb volt a megjelenése és az öltözködése is. Tehát fontosabb volt számára, hogy várandósan inkább kényelmesen végezze a munkáját, semmint hogy mutogassa, hogy mennyire szép (amúgy nem alaptalanul). Ezzel talán öntudatlanul, de sokat tett azért, hogy a terhességet egy természetes állapotnak mutassa be, ami minden nő életének a része, és ez nagyon tiszteletre méltó és szimpatikus gesztus volt tőle. A döntőben már viszont Balogh Erika helyettesítette őt, ugyanis a forgatás előtt néhány nappal adott életet kisgyermekének.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Magyar műsorvezetők
 
Külföldi bírók
 
Külföldi műsorvezetők
 
Linkek
 
Látogatók
Indulás: 2025-06-13
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG