1993
 
1994
 
1995
 
1996
 
1997
 
1998
 
1999
 
Ismertető

Az 1999-es év volt a Játék határok nélkül 30., egyben utolsó évada. A helyszín ismét Olaszország volt, de most délen volt, Calabria partjánál (Le Castella üdülőhelyén), minegy 10000 m2-en zajlottak a játékok. Érdekesség, hogy ebben az évben nem medencében volt a víz feltöltve, hanem a tengerparton zajlottak a vizes játékok.

Már itt nagyon látszott, hogy nincs pénz a játékokra, ugyanis csak 7 elődöntő volt, és ezután a döntő. Ezzel tudták a nagyon megugrott költségeket valamennyire csökkenteni. A teljes költségvetés így is 1,6 millió Euró volt. Emellett csak 6 csapat játszott. Visszatért Szlovénia, viszont kiszállt Hollandia és meglepetésre Portugália, akik nagy ellenfelei voltak a magyaroknak. A szlovének ismét zöld színben játszottak, mint 1994-ben. Valamint, hogy nem lesz folytatás, arra az is utalás volt, hogy a döntő végén nem úgy búcsúztak el, hogy találkozunk egy év múlva, mint a korábbi években, hanem egyszerűen csak elköszöntek. Jó eséllyel tudta már mindenki, hogy nem lesz folytatás.

Az olaszok viszont lehetőséget láttak a 30. évfordulóban, ezért igazi bulit akartak tartani. Visszatértek a tematikus játékok. Ehhez Armando Mobili díszlettervezőt kérték fel, hogy az adott tematikához hű díszletet építsen fel. Ezzel részint az 1995-ös állapotot akarták reprodukálni. Egy-egy elődöntőt egy adott téma köré építettek fel, de nem egy adott országhoz volt köthető, hanem egyszerűen kalózok, western, cirkusz és hasonlók. A díszletek is teljes mértékig filmes hatásúak voltak. Ebben nemcsak a tengervizes úszómedence segített, hanem volt még 4×90 méter hosszú acélkábelt használtak, bizonyos játékok 4 méterrel a föld felett zajlottak, valamint a tengerhez a sziklára két pontonon sziklára felfüggesztett ferde síkon át lehetett a vízbe jutni. Mivel ezek nagyon megemelték a költségeket, ezért a 9 elődöntőt 7 elődöntőre kellett csökkenteni, hogy amennyire lehet, költséghatékony legyen a játék.

Annak ellenére, hogy egy elődöntőben 12 játék volt, ez volt a legkevésbé hangulatos évad, ugyanis két játékból maradt ki 2-2 csapat, így volt olyan játék, amit csak 4 csapat játszott. Értelemszerűen azokban a játékokban csak 4 pontot lehetett szerezni. Jokerezni csak azokban a játékokban lehetett, ahol mind a hat csapat játszott. Ebben az évben is volt fonaljáték, amit az a két csapat játszott egymás után, amelyek épp kimaradtak.

Fix játék csak az utolsó, döntő játék volt, ahol csónakkal kellett elevezni a medence túlsó végére, majd felmászni egy emelkedőn. Hogy mivel utaznak, azt minden elődöntő végén variálták, valamint azt is, hogyan másztak fel. Ezt legtöbbször az adott elődöntő témájához igazították. A döntő játék előtt mindegyik műsorvezető bíztatta a maga csapatát a legjobb eredményre. A magyar műsorvezető maradt Borbás Mária, a kommentátor pedig Gundel Takács Gábor. A nemzeti bíró pedig 1995 után ismét Németh Lehel volt.

A hangulat valamivel lazább volt, a belga főbíró, Denis Pettiaux is barátságosabb arcát mutatta. Hozzá mentek a csapatok, amikor jokerezni lehetett, és amelyik csapat élni akart a lehetőséggel. Emellett többször viccelődött a csapatokkal, játékossal, műsorvezetőkkel.

Ebben az évben is újítottak az eredményjelző táblán, modernizálták. Ami érdekesség, hogy 1993 után ismét együtt mutatták a játékok eredményét, és fölötte voltak a pontszámok. Egyedül a jelenlegi állás volt külön táblán. Zene is szólt alattuk, minden egyes elődöntő alatt, azt is a játék témájához igazították.

Hollandia és Portugália anyagi okok miatt lépett ki a játékokból. Műsorvezetők terén is több változás történt. A svájci Caterina Ruggeri Olaszországba ment dolgozni, így őt Matteo Pelli váltotta fel. A szlovén Mojca Mavec is újnak számít. A franciák pedig ismét egy energikus műsorvezető párost vonultattak fel. 

Egy elődöntő alatt megszerzett játékok száma: 13
Minimálisan megszerezhető pont: 13 pont
Maximálisan megszerezhető pont: 70 pont

Részt vevő országok és műsorvezetőik:
Svájc: Matteo Pelli
Franciaország: Nelson Monfort és Fabienne Egal
Görögország: Kostas Sgontzos (Κώστας Σγόντζος)
Magyarország: Borbás Mária (műsorvezető) és Gundel Takács Gábor (kommentátor)
Olaszország: Mauro Serio és Flavia Fortunato
Szlovénia: Mojca Mavec

Egyéni vélemény a játékokról

Ezen évad játékait nézem a legritkábban, mert bár sok jó játék volt, mégis nagyon érezni, hogy vége lesz a sorozatoknak. Ezt már annak idején, 1999-ben is éreztem, ennek ellenére vártam, hogy 2000-ben is lesznek játékok, de nem lett. Ez volt az utolsó évad, látszik, hogy igyekeztek azért hangulatosan búcsúzni, hogy ne felejtsük el a sorozatot.

Elképzelhető, hogy pont a lazább attitűddel akarták megmenteni a játéksorozatot. Igazodni akartak a modern televíziós kultúrához, és ezzel akartak új szponzorokat keresni, akik látnak fantáziát a játéksorozatban. De ez nem sikerült, a játéksorozat 1999-ben véget ért.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Magyar műsorvezetők
 
Külföldi bírók
 
Külföldi műsorvezetők
 
Linkek
 
Látogatók
Indulás: 2025-06-13
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG